Bemutatkozás

1998-2006

Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

2000-2010

ICE TEAM SE jégtánc versenyzője

2006-2010

Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium

2006-2012

MONTAGE Tánccentrum táncosa

Versenyző

Szüleimnek köszönhetően sokféle sportággal megismerkedtem már gyermekkoromban, testvéreimmel együtt megtanultunk úszni, síelni, lovagolni, korcsolyázni, teniszezni, röplabdázni is az iskolai testnevelésórákon kívül. Leginkább a művészi sportok tetszettek, így a jégtánc mellett tettem le a voksomat, mellette pedig táncművészeti osztályba jártam. Versenyzői pályafutásom alatt országos és nemzetközi bajnoki címet is szereztem a jégen, mellette pedig több moderntánc csapatverseny nyertes csapatában is táncoltam.

2010-2012

Juhász Gyula Pedagógusképző Kar – edző szak

2010-2013

KADETT SE

2013-2016

ICE-TEAM SE

Edző

A gimnáziumi évek alatt egyre jobban kezdett érdekelni az edzői munka, segítettem az edzőimnek, kisebb csapattársaimmal foglalkoztam. Az érettségit követően megszereztem a jégtánc és műkorcsolya edzői szakképesítést. Segédedzőként kezdetben nem volt könnyű, sokszor testvéreimet és velem egykorú társaimat edzettem, de idővel egyre nagyobb bizalmat kaptam, és a versenyzők edzőjévé váltam. Büszke vagyok arra, hogy a kezem alatt országos bajnokok fejlődtek és egy összetartó csapat tagja lehettem.

2010-2013

SZTE-BTK- pszichológia BA

2013-2015

BME-GTK-pszichológia MA munka-és szervezetpszichológia szak

2016-2018

Kognitív viselkedésterápiás konzultáns

2017-2019

TE sportpszichológia szak

Sportszakpszichológus

Mindig is tudtam, hogy a sport világában szeretnék dolgozni, segítve a versenyzők felkészülését. Így az edzői munka mellett elkezdtem pszichológiai tanulmányaimat, majd elvégeztem a sportszakpszichológus képzést is, hogy mentális oldalról szakszerű támogatást tudjak nyújtani a hozzám forduló egyéni és csapatsportolóknak. Magánrendelésemre azóta egyre több versenyző érkezik különböző sportágakból, emellett több szövetség és klub munkáját is igyekszem sportpszichológusként segíteni.

2016

TE Pszichológia és Sportpszichológia Tanszék –külsős oktató

2016-2020

TE PhD. képzés

2017-2018

Szinergia Szakiskola – külsős oktató

2017

KRE-BTK Pszichológia Intézet – külsős oktató

2020-2022

TE Sportgazdasági és Döntéstudományi Kutató Központ - egyetemi tanársegéd

2023-

TE Sportgazdasági és Döntéstudományi Kutató Központ - egyetemi adjunktus

Egyetemi adjunktus

Az edzői munkám és tanulmányaim során is többen kiemelték, hogy jó oktatói kvalitásaim vannak, kreativitásom pedig jól tudnám kamatoztatni képzés, fejlesztés területén. Az egyetem elvégzése után mentoraim iránymutatásával és segítségével elvállaltam néhány elméleti és gyakorlati tárgy oktatását. Később már komplett kurzusokat is tartottam, és az oktatói pályám következő lépcsőjeként elindítottam a PhD. tanulmányaimat. Disszertációmban élsportolók motivációs struktúráját vizsgáltam, melynek eredményeit a gyakorlati munkámba is beépítem.