Tudományos munkák

A COVID-19 2021-ben megemelte a magyarországi halálozást, és jelentős változásokat indukált az életmódunkban a korlátozások alatt. Nemzetközi együttműködésben zajló adatgyűjtésünk során arra kerestük a választ, hogy mennyiben változtatott az egyetemi hallgatók egészség-, illetve rizikómagatartásán és élethelyzetén a járvány. A kérdőívet a Brigham Young University munkatársai állították össze, a magyar nyelvű változat alkalmazását a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem etikai bizottsága engedélyezte (TE-KEB/04/2022). Online kérdőívünket 245 nappali tagozatos (54% nő) egyetemi hallgató (átlagéletkoruk 21,90±3,13 év) töltötte ki 2022 áprilisában. Az adatokat SPSS 25. segítségével elemeztük. Elemzésünkben leíró statisztikát és független mintás t-tesztet használtunk. Eredményeink szerint a férfiak 75%-a, míg a nők 84%-a normál tápláltsági Body Mass Index (BMI) kategóriába tartozott. A kitöltők 8,2%-a dohányzott és 60%-a fogyasztott rendszeresen alkoholt. Eredményeink szerint a tanuláshoz és a munkához való hozzáférést és esélyt a COVID-19 nem befolyásolta, ugyanakkor a személyes találkozásaik száma 51%-uk szerint csökkent. Közel 65%-uknál a szabadidő eltöltése nem változott, ugyanannyi időt töltöttek a szabadban és zárt térben is, mint a COVID-19 előtti időszakban. A hallgatók 58%-a szerint a fizikai aktivitásuk nem változott, 62% vallotta azt, hogy a rekreációval töltött ideje is hasonló maradt. A dohányzás prevalenciája 1,6%-kal, az alkoholfogyasztás prevalenciája 11,8%-kal emelkedett a pandémia hatására. Jelen tanulmány alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy jelentős változás a fiatal felnőtt korosztály egészség- és rizikómagatartásában nem következett be, élethelyzetük jelentősen nem változott.

Kutatásom elsődleges célja utánpótláskorú versenyzők motivációjának és a hozzá szorosan kapcsolódó pszichés tényezőknek (motivációs környezet, flow élmény, kiégés) a komplex felmérése hazánk legnépszerűbb egyéni (úszás) és csapatsportágában (labdarúgás). Kutatásom másik célja, hogy egy ritkán alkalmazott módszertani eljárással megvizsgáljam egy 7 alkalmas motivációt fejlesztő sportpszichológiai programcsomag hatását a Jövő Bajnokai program néhány résztvevőjén. Első vizsgálati mintámat olyan 11 és 16 év (M=13,51 év, SD=1,33 év) közötti tehetséges sportolók alkották, akik az elmúlt 4 év versenyeredményeinek rangsorolása alapján mindig a legjobb 10-ben szereplő egyesületek leigazolt versenyzői. Összesen 420 fő vett részt a kutatásban. Második vizsgálati mintámat 11 éves versenyzők (1 fiú, 2 lány) alkották, akik egy hetes időbeli csúsztatással kapták az egyéni foglalkozásokat folyamatos teljesítmény mérésekkel kiegészítve. A kapott eredmények alátámasztják a szakirodalomban leírtakat, és megerősítik a 2016- ban elindult hazai utánpótlás fejlesztési törekvések pozitív hatását a sportolók lelki világára, valamint a sportpszichológiai módszerek hatékonyságát is. Fontos azonban a továbbiakban kiemelt figyelmet szentelni a mikro és a makro környezet támogatási rendszerének összeegyeztetésére és az edző-sportoló-szülő háromszög együttműködésének segítésére sportpszichológusok által a sportból való korai kilépés, valamint kiégés megelőzése, és a sport élvezeti értékének fenntartása érdekében.

A sportpszichológia az elmúlt évtizedekben rohamosan fejlődő területté vált, főként akadémiai területen (Gee, 2010). Az alkalmazott terület fejlődésének előmozdítása érdekében szükség van a sportolók attitűdjeinek feltérképezésére, mert nemcsak a sportpszichológia gyakorlásának szándékára (Greaser, 1992), hanem az elsajátított mentális készségek alkalmazási szintjére is hatással vannak (Bull, 1994). A sportpszichológusokkal kapcsolatos attitűdök mérésére dolgozták ki a Sport Psychology Attitudes – Revised Form kérdőívet (SPA-R; Martin, Kellmann, Lavallee & Page, 2002), melyet e kutatással célunk magyar mintán is tesztelni, továbbá megnézzük van-e különbség a sporttípusok, valamint versenyszint alapján. A vizsgálatban 539 sportoló vett részt, közülük 339 fő egyéni, míg 200 fő csapatsportoló, országos bajnokságokon 379 fő, míg nemzetközi versenyeken 160 fő indul. A kérdőívre adott válaszaik alapján a vizsgált sportolóknak alacsony a stigmatizációtól való félelme, közepes a kulturális preferenciája, míg magas a sportpszichológusokba vetett bizalom és nyitottság értéke. A kulturális preferencián kívül az összes többi faktor esetében szignifikáns különbség jelenik meg az egyéni és a csapatsportolók között, míg a versenyzés szintje alapján mind a négy faktorban mutatkozik szignifikáns különbség a csoportok között. Úgy véljük a kutatással sikerült megerősíteni több, a sportpszichológusokkal kapcsolatos attitűdöket vizsgáló szakirodalmi eredményt, ugyanakkor több érdekes megfigyelést is tettünk a hazai sportolók hozzáállásával kapcsolatban.

Jelen tanulmány célja a Sportolói Kiégés Kérdőív (ABQ, Raedeke és Smith, 2001) magyar változatának pszichometriai vizsgálata, a mérőeszköz reliabilitásának és validitásának ellenőrzése. A kérdőív érvényességét és megbízhatóságát egy 1317 fős kényelmi mintán ellenőriztük. A fent említett kérdőív mellett felvételre került a Sportkörnyezet Kérdőív (SCQ-H; Deci, 2001; Kovács, Gyömbér, F. Földi és Lénárt, megjelenés alatt), a Sportmotiváció-2 Kérdőív (SMS-2; Smohai és mtsai, 2019) és a Majdnem Tökéletes Skála rövid változata (SAPS; Reinhardt, Tóth és Rice, 2019). A megerősítő faktoranalízis az eredeti faktorstruktúrát alátámasztó eredményeket mutatott, három elkülönülő faktort kaptunk (Kimerültség; Leértékelés; Teljesítmény csökkenése). A kérdőív skáláinak belső megbízhatósága megfelelőnek bizonyult (Cronbach α: 0,76–0,86). Az időbeli stabilitás vizsgálata során pozitív erős kapcsolatot találtunk a teszt-reteszt között [Kimerültség – r(121) = 0,92, p < 0,001; Leértékelés– r(123)=0,90, p < 0,001; Teljesítmény csökkenése – r(123)=0,60, p < 0,001]. A konvergens validitás vizsgálata során a korábbi kutatásokkal megegyező, gyenge-közepes korrelációkat kaptunk (r=–0,20–0,52) a sportolói kiégés három skálája és a sportmotiváció típusai, az észlelt edzői autonómiatámogatás mértéke és a perfekcionizmus formái között. A kérdőív magyarra fordított változata pszichometriailag megfelelő mérőeszköznek tekinthető, kiváltképp serdülők körében alkalmazva.

A tánc, különbözô sportágakkal összehasonlítva, meglehetôsen kevés tudományos vizsgálatot és megjelent szakirodalmat tudhat magáénak, pedig hasonló teljesítményt igényel, mint a legtöbb sport. Komplex mozgásforma, mivel össze kell hangolni nemcsak a saját testünk mozgását, hanem a mozdulatainkat a zenével és a partnerünkkel is, figyelni kell arra, hogy helyesen végezzük a technikai elemeket, eközben pedig lehengerlô elôadást nyújtsunk és élvezetet sugározzunk. De vajon mi motiválhatja a táncosokat? Kutatásunkban társastáncosokat kerestünk meg, és azt a célt tûztük ki magunk elé, hogy megvizsgáljuk, milyen tényezôk motiválják ôket, illetve mit éreznek tánc közben, mindezt pedig befolyásolhatja-e a nemük, az életkoruk, vagy a tánctudásuk szintje. Vizsgálatunk során az eredeti 7 faktoros sportmotivációs kérdôívet, illetve a legújabb flow kérdôívet alkalmaztuk. Összesen 113 fô, 61 nô és 52 férfi vett részt a vizsgálatban, melyet internetes kérdôív formájában végeztünk. A sportmotivációra vonatkozóan eredményül azt kaptuk, hogy a nôk inkább belsôleg motiváltak, külsô motiváció és amotiváció esetén viszont nem különböznek a férfiaktól; nem mutatható ki életkori különbség; tánctudásbeli eltérés pedig az extrinzik motivációnál jelentkezik. A flow élményre vonatkozóan megfigyeltük, hogy autotelikus élmény esetén szignifikáns a nemek közti különbség; az életkori csoportok között csak a kontrollérzés kapcsán látható kisebb különbség; valamint tánctudásbeli eltérés a flow mélyebb szintjén lévô összetevôknél mutatkozik. A kapott eredmények alátámasztanak korábbi kutatási eredményeket, viszont felvetnek újabb kérdéseket, melyek további vizsgálatokat igényelnek.

A sportpszichológiában számos módszert alkalmaznak a mentális felkészítés részeként, leginkább az imaginációt, a belső beszédet és a célállítást használják a sportpszichológusok (Weinberg és Gould, 1999). Az elmúlt időszakban nemzetközi szinten egyre népszerűbbé váltak az egyéni szintű (idiografikus) kutatások, mert általuk könnyebb és gyorsabb a különféle sportpszichológiai beavatkozások megértése és az alkalmazott módszerek értékelése (Barker és mtsai, 2011). Kutatásunk célja az volt, hogy egyénfókuszú kísérleti elrendezésben (EFK) megvizsgáljuk milyen hatása van egy komplex sportpszichológiai felkészítő programnak utánpótláskorú tornász versenyzők motivációjára, önbizalmára, versenyszorongására és sportteljesítményére. A vizsgálatban 3 fiú tornász vett részt, akik 8 és 10 év közöttiek voltak. A 8 alkalmas komplex mentális felkészítést megelőzően és az utolsó alkalmat követően felmértük a motivációjukat (BRSQ, Tóth és Reinhardt validálása alatt) és az önbizalmukat, szorongásszintjüket is (CSAI-2, Sipos és mtsai, 1999), a foglalkozások ideje alatt pedig folyamatosan mértük edzőjük segítségével a páros körgyakorlat során nyújtott teljesítményüket. Különböző mértékű változásokat találtunk a PND mutató (percentage of non-overlapping data; átfedésben lévő pontok százalékos mutatója) és hatásmérték alapján a teljesítményben, mely a sportpszichológiai felkészítés hatásaként értelmezhető, valamint pozitív változás volt megfigyelhető az első és a második kérdőív felvétel átlagértékeiben is. A kapott eredmények bizonyítják, hogy egy kevésbé elfogadott kutatási módszer jól használható a gyakorlatban, továbbá felhívják a figyelmet a sportpszichológusok mentális felkészítésben való szerepére már utánpótlás korban is (Barker és mtsai, 2013).

Külső vagy inkább belső tényezők motiválják a versenysportolókat? És vajon átélik-e az optimális élményt versenyzés közben? Kutatásunkban ezekre a kérdésekre igyekszünk választ találni különböző sportágak versenyzőinek segítségével. Vizsgálatunk során az eredeti 7 faktoros sportmotivációs kérdőívet és a legújabb sportbeli low élményt mérő kérdőívet alkalmaztuk. Összesen 115 fő, 57 nő és 58 féri vett részt a vizsgálatban (40 taktikai, 35 állóképességi, 20 művészi, 20 küzdősportoló), melyet internetes kérdőív for- májában végeztünk. A sportmotivációra vonatkozóan azt tapasztaltuk, hogy a küzdőspor- tokat űzők a leginkább belsőleg motiváltak, míg a low élményre vonatkozóan azt igyeltük meg, hogy a művészi sportok esetén jelenik meg a legkevésbé az élmény. Megvizsgáltuk az esetlegesen nemi, életkori és teljesítménybeli különbségeket is, de egyedül a nemek között jelentkezett szigniikáns eltérés a sportágak között. A kapott eredmények alátá- masztanak korábbi kutatási eredményeket, viszont felvetnek újabb kérdéseket is, melyek további vizsgálatokat igényelnének.

„Bírjam rá a reggeli edzésre vagy inkább engedjek és hagyjam aludni? Legyek ott és szurkoljak vagy inkább csak messziről támogassam a versenyen? Adjak még neki időt vagy váltsunk most?” A döntéshozatal, ahogy a mindennapokban, úgy a sport világában is sarkalatos kérdés nemcsak a sportolók, az edzők, hanem a szülők részéről is. De vajon melyek azok a tényezők, amelyek jobb döntéshez vezetnek? Léteznek-e általánosnak tekinthető döntéshozatali stílusok és ezeken mennyire lehet változtatni? Ilyen és ehhez hasonló témákról beszélgetünk majd egy workshop keretében, melyen Szemes Ágnes sportpszichológus, a Testnevelési Egyetem Gazdaság és Döntéstudományi Kutatóközpontjának munkatársa volt a vendégünk.

A 2000-es évek óta Magyarországon is egyre inkább kezdtek elterjedni az edzést kiegészítő eljárások, melynek köszönhetően egyre több olimpikon felkészítésében sportpszichológus is részt vesz. Viszont sokakban még mindig kérdés, pontosan miben is tud segíteni egy sportpszichológus? Erről kérdeztük Szemes Ágnes sportpszichológust, aki főként utánpótlás versenyzőkkel, köztük több úszóval is foglalkozik már évek óta.